LEVÉL

dagadtnő_és cicák

Kedves János!

Az egy dolog, hogy nem volt mit felvennem, pedig hosszan álldogáltam a szekrény előtt, végül valami hajlandó volt feljönni rám, és amikor elindultam, akkor azt gondoltam, nem ez a lényeg, nem a ruha, hanem az a sok-sok emlék, meg a sok-sok emlékről való emléknek az emléke, bár én még a fehér ingedre is emlékszem, igaz, nem nagy kunszt, minden ünnepélyen az volt rajtad, meg a ballagáskor is, na, mindegy, nem a ruha számít…
És tényleg nem, mert amikor megérkeztem a randink helyére, ami egy kurva nagy és kurva ronda és kurva lepusztult bérház egyik saroklakásán volt (á, szóval egyenesen lakásra mentem, hát azért valami jobb helyet is kinézhettél volna, de mindegy, reméltem, egy tetőterasz azért lesz, száradó gatyákkal, mint régen), ahol még csengő sem volt, csak jelszóval lehetett bejutni, és odabent majdnem mindenki bikiniben volt.
A legtöbb lány ázsiai, gondoltam is, hogy tessék, behódoltál az új művészdivatnak, mindenkinek, aki ad magára egy kicsit is, japán nője van és sárga matraca. Neked is volt ott egy nagy és sárga matracod, rajta egy csomó bikinis japán nő, némelyikük akkora, mint egy szumóbirkózó. Téged szemlátomást nem zavartak a hentergő szumóbabák, te csak álltál ott, csezmeg, álltál egy szép SZMOKINGBAN, mint Leó az Oszkárdíjon, és mosolyogtál, mint a vadalma egy Szellőistván-szerű hapsival (még ha a P.-val lettél volna…).
Rettentő érzés volt, csak arra bírtam gondolni, hogy én is milyen kövér vagyok, és csak az nyugtatott meg, hogy vannak nálam kövérebbek és hogy otthon várnak a macskák.
És akkor elkezdtél mindenfélét osztogatni. A japán csajoknak.
Aztán rám került a sor, és a Szellőistván-szerű másik szmokingossal egyetemben átadtál nekem nagy csinnadratta közepette egy fekete papírszatyrot, benne elegáns kuponokkal, és miközben elolvastam az elegáns fekete papírra arannyal gravírozott szavakat ( kiderült, hogy egy ilyen multilevel cégnél vagy a hónap dolgozója) te hangosan üvöltve (mint a megasztárban a nemtommelyik vonyítós műsorvezető) közölted, hogy értékes nyereményt kaptam, konkrétan két teniszlabdát!
Tadamm-tadamm-tadammmmmmmmmmmmm!
Ekkor szerencsére a kutya felébresztett, mert hangosan zokogtam kétségbeesésemben.
És csorog a könnyem, rendületlenül, ott úszik az emlékek ezüstpatakján két kurva teniszlabda a habok közt.

Az megvan, ugye, hogy nyuszika, bazmeg a fűnyírógépedet?
Kedves János, te meg a teniszlabdáidat!
Csók! 🙂

 

 

 

Reklámok

montitara névjegye

http://www.facebook.com/Monti.Tara
Kategória: egyebek | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) LEVÉL bejegyzéshez

  1. János Váradi szerint:

    :))))))))))))))))))))))))))))))) JÓ VAGY ! Tetszik !!!!!!!!!!!!!!!!!

    2016. április 14. 10:25 Tara Monti írta, :

    > montitara posted: ” Kedves János! Az egy dolog, hogy nem volt mit > felvennem, pedig hosszan álldogáltam a szekrény előtt, végül valami > hajlandó volt feljönni rám, és amikor elindultam, akkor azt gondoltam, nem > ez a lényeg, nem a ruha, hanem az a sok-sok emlék, meg a sok-so” >

Most szólj hozzá...!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s