Róka rege róka

A tanyán, a hegyek között mindig hidegebb volt a tél. Körben mindenhol erdő-mező, jöttek-mentek a ház körül az őzek, szarvasok, mogorva vaddisznók, meg a bamba nyulak.
És a róka.
Mondhatnám többesszámban, de hozzám csak ez az egy járt. Nem lehetett összekeverni más rókával, mert ennek csonka volt a farka, és ritka ronda a pofája. Viszont telente minden áldott reggel ott ült a tornác előtt, lépésre pontosan 4 méter távolságban. Rám nézett, minden áldott reggel, és én minden áldott reggel tudattam vele, hogy itt nincs kisherceg, ez nem az a mese, és előbb hessegettem, majd hozzávágtam mindenfélét, és akkor végre elment, hogy másnap reggel már megint ott üljön, én meg hessegessem és vödröket hajigáljak hozzá.
Egyébként sokszor éjjelente is ott lófrált a háznál, látni nem láttam, de az ablak alatt volt az ágyam, és éreztem a szagát.
Igazi, orrfacsaró, végtelenül büdös erdei róka szaga volt.
Idővel szabályos reggeli rituálénk lett: felkeltem, kimentem, szemeztünk, hess innen, róka!, nem mész?, jól van, vödör röpült, róka balra el.
Szemetebb napjaimon ráengedtem a két macskát, azok meg jól megverték és elkergették. Olyankor pár napig nem jött.
Kérdeztem a vadőrt, mi lehet emögött, mondta a fószer, hogy ha gondolom, kiül oda valamelyik hajnalban, és lelövi, mert hátha veszett. Hát de veszett rókák nem járnak két évig egy ajtó elé, hogy aztán piros vödröket meg harcimacskákat kapjanak a szemük közé — véltem én, úgyhogy a róka maradt.
Aztán alakult az élet, ahogy alakult, én mentem el onnan előbb. Az első távol töltött télen még eszembe jutott néha a róka, aztán meg már nem. Elvégre a fene se szelidítgette, a fene se hívta.
Mondom, nem az én mesém az a rókás-kisherceges. Nagyon nem.
Minap, jó pár év után összetalálkoztam a vadőrrel. Azt mesélte, tavaly télen, amikor azok a nagy-nagy hidegek voltak, ott találta a csonkafarkú rókát a tanyaháznál, négy méterre a tornáctól. Holtan.
Összeszedte, megvizsgáltatta. Nem volt veszett.
Azt mondta, megesküdne, hogy a róka odament meghalni.

Hát nem tudom.
Hajnalban kiengedem a macskát. Tél van meg hó, itt más hegyek, másféle erdők vesznek körül, a harcimacska már nem olyan fiatal, de még pont úgy szalad ki, ahogy anno a tanyán. Hideg van, csuknám be az ajtót gyorsan, de valamiért kilépek újra a teraszra és körbenézek.
Nem, nincs róka sehol.
De hát ez nem is az a mese…

róka

Reklámok

montitara névjegye

http://www.facebook.com/Monti.Tara
Kategória: egyebek | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Most szólj hozzá...!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s