EGY NAPPAL HOLDTÖLTE UTÁN, JÚLIUSBAN, KEDDEN

Kedd, fél nyolc, elvileg estelednie kéne meg hűvösödni, de nem, 34 fok van még mindig árnyékban, itt fent a hegyen is. A kutya nyűgös, le akar menni, én nyűgös vagyok, mert melegem van, a kutya nyer, mert nincs itthon sör. Irány tehát a kiserdőn át a hegytetőn álló Bélabüfé, ahova elvből nem járok, mert csak egyféle sör van és rugalmatlan a tulaj, de belátható (és legfőképpen különösebb sporttevékenység nélkül abszolválható) távolságban nincs más műintézmény. Mondjuk, ennek köszönheti a Bélabüfé, hogy még él, de ez most mellékszál.

Elvánszorgunk, kutya kikötve, én be a büfébe, és mivel ugye elvből nem iszom Bélánál, dobozos sört kérek, jó hideg, bedugom a zsebembe, gondolván, hogy az árnyas park eldugott ösvényénél álló padnál majd jól kifundált kompromisszum keretében (nem, én nem iszom Bélánál sört!) szép nyugiban elkortyolom a Bélánál vett sört.

Már amikor a kutyát kikötöttem, megakadt a szemem a teraszon üldögélő asszonyon. Halásznadrágot viselt, ujjatlan virágmintás, vasalt blúzt, flippflopp papucsot és polárral bélelt fülessapkát, ami alól kikandikált két szépen fonott, őszes copfocska. Papucsra, a kölyöklabradorra mindenhol mindenki mosolyog, az asszony is, így hát jövet-menet összemosolyogtunk mi ketten, majd elhúztam magányban sörözni a parkban, mint afféle tehetős hajléktalan.

Alig pattintom le a kupaksapkát, amikor látom, hogy jön az asszony az ösvényen. Lőttek a zugivásnak, fut át az agyamon, de annyira szomjas vagyok, hogy az sem érdekelne, ha hatósági közeg közeledne. Szemérmetlen alkoholizálásba kezdek közterületen.

A kutya persze talál egy botot és mivel engem nem bír játékra csábítani, az asszony felé rohan, addig kuncsorog körülötte, mígnem az végre lehajol, kicibálja labradorissima szájából a botot és elhajítja. Balek a nő, gondolom, és szemrebbenés nélkül figyelem, ahogy vagy egy negyedórát sportolnak a dögmelegben. Papucs piros nyakörvben, az asszony meg fülessapkában.

Mondjuk, a fülessapka korábban is gondolkodóba ejthetett volna, de hát sétáltam én már bikiniben hóban, meg hát mi van, ha a nőnek épp fáj a füle vagy mittudomén. Rágyújtok, ösztönös mozdulattal odakínálom a paklit. Az asszony elfogadja. A sörömből nem adok.

– Nekem is van kutyám – kezdi a társalgást. – Kicsike és fehér, mint egy macska.

– Az én macskám fekete – mondom (mert szerintem az Igazi Macskák feketék).

– De a legtöbb macska fehér.

– Jó, hát van egy szürke cirmos is – ez a kompromisszumok napja, úgy fest, csak hagyjanak sörözni.

– Az nem fehér.

– Nem. Csak a hasa.

– Az én kutyám fehér, mint egy macska. És kicsike is.

– Biztos nagyon szép kutya.

– Szép, igen, csak nagyon fél mindentől. A magáét hogy hívják?

– Papucs.

Pöfékelünk a nyákos melegben.

– Az enyémet Mazsolának. Egyébként meg házmester vagyok itt – mutat a kiserdő szélén, a hegytetőn álló házak felé. Egyik sem látszik innen. – Abban, ahová ez a felső ösvény visz. A harmadik emeleten lakom.

– Az jó ház – jegyzem meg udvariasan. – Nagyon szép helyen van.

– Lehet, de tudja, nagyon sok havat kell seperni ott, odahordja mindet a szél az ajtóba, alig lehet kinyitni.

– De most nyár van!

– Ma igen, de ki tudja, mit hoz a holnap?!

– Holnapra 34 fokot, hétvégére még többet, jövő hét elejére 37 fokot.

– Seperni akkor is kell, meg naponta kétszer felmosni az egész házat, mert összehányják. Naponta többször. Meg este is kell felmosni, söpörni, meg eltakarítani a havat, hogy be tudjanak állni a ház elé, mert 11 felé érnek haza.

– Jó, de hát estére elolvad a hó. Ma estére egész biztosan.

– El, ha szerencsénk van. De akkor is fel kell mosni, mert drogoznak és mindent összehánynak.

– Az egész ház?!

– Az egész. Mind. 54 lakás. Úgy képzelje el, hogy amikor idejöttem, 80 kiló voltam, két hónap alatt lefogytam 48 kilóra.

– Átvenném a praxisát két hónapra…

– Á, ezt ember nem bírja idegekkel, mindenki bűnöző abban a házban. A hétvégén is… Három kocsit felgyújtottak! Egyik a másikét. Kihívtam a rendőröket, hajnali háromkor. Maga szerint mikor jöttek?

– Fél négy-négy felé csak ide értek… – vélem.

– Egy frászt! Délelőtt háromnegyed tízkor jöttek! Addigra már eltakarítottam a havat. És akkor fejbelőtt a másodikról az a gengszter.

– Miért is?

– Mert a kommandósok be akartak jönni, de nem mertek, mert túszul ejtett.

– A másodikról felment a harmadikra magáért, túszul ejtette majd a rendőrség és a kommandó szeme láttára fejbelőtte?

– Ahogy mondja. A halántékomhoz szegezte a pisztolyát. És lőtt. És azt kiabálta közben, hogy: „Meghalsz, te mocskos ribanc!”

– És aztán lőtt?

– Igen. Lőtt. Így szokta.

– Szokta?! – picit tikkelek, mert melegszik a söröm, és kezdem úgy érezni, az én fejemen is fülessapka van.

– Aha. Mondom, hogy drogos gengszter.

– És a kommandó?

– Hát, a kommandó nem mert moccanni sem, mert látták, hogy fegyver van nála és lövöldözik a fejembe vele. És ez megy itt mindennap. A hétvégén egyébként buli volt a házban, én hordtam nekik a kaját a Bélabüféből, volt rántott sajt, rántott gomba, tök, meg…

– Vegetáriánusok?

– Nem, nem, gengszterek ezek meg drogosok. Egyébként volt natúr karaj is.

– Én egyszer akartam Bélánál natúr sült húst enni, de azt mondta, nincs. Javasoltam, hogy mossa le a panírt egy bécsiszeletről, de nem mosta. És a virsli helyett sem adott kolbászt a lencsefőzelékhez, pedig láttam, hogy van disznótoros az étlapon, tehát kolbásznak is lennie kellett, de azt mondta, hogy csak virslivel adhatja a lencsefőzeléket.

– De hát van natúrszelet a Bélánál.

– De hát nincs. Lehet, hogy elvileg van, de gyakorlatilag nincs. És kolbász is csak a disznótoroshoz jár.

– Jó hogy mondja, disznók! Maga szokta látni őket?

–  Ööö… A Bélát? A kommandósokat? A rántottsajtos gengsztereket?

– Nem, a disznókat! Reggelente alig merek kijönni a disznóktól. Széttúrnak mindent. Itt röfögnek a parkban, bejönnek a kertbe, félek tőlük. A fehér kiskutyám is retteg tőlük. Tele van velük a hegy.

– Jahogy a vaddisznók – kapcsolok. – Azok ki-be járnak a mi kertünkben is, szétverik a kerítést meg mindent. De különösebben nem kell tőlük félni, bár ha anyakoca és kismalacai vannak, akkor illik előre köszönni.

– Ezeknek mind van malaca. Mindegyiknek legalább öt! De hiába mondom a rendőröknek, őket a drogosok sem érdeklik, a kommandó meg fél tőlük!

– A vadmalacoktól?

– A kommandósok mindentől félnek, aranyom, nekem elhiheti. Ahányszor engem már fejbelőttek a szemük láttára…!

– Lehet, hogy már nézni sem bírják.

– Lehet. Mostanában már nekem sem olyan jók az idegeim. Régebben jobban bírtam.

– Nos, nekem sajnos mennem kell…

– Biztos? Szívesen meghívom egy sörre a Bélához. Végül is ráérek havat lapátolni később is, csak 11 felé jönnek haza a gengszterek.

– Nagyon kedves, de nekem ennyi pont elég volt. És a kutya is éhes.

– Sajnálom, szívesen meghívtam volna pedig. Olyan jó magával beszélgetni. Ha meggondolja magát, ott leszek a teraszon. Asszem, visszamegyek még egy fröccsre, és tényleg, hátha elolvad a hó is, ahogy mondja. Ha meg nem, egyszer azok a mocskok is eltakaríthatják a havat, mielőtt fejbelőnek, nem?